Sziasztok!
A legutóbbi kissé lehangolt bejegyzésem után kellett némi idő, hogy összekalapáljam magam, de a napokban eldöntöttem valamit: elég a picsogásból. Elég abból, hogy olyan dolgokon kattog az agyam, amiken nem tudok változtatni, de nem is akarok. Nyilván vannak érzéseim, amiket meg kell élnem, hiszen nem vagyok kenyérpirító.
De itt az idő, hogy kibújjak a fényre, felöltözzek és mosolyogjak. Rendesen. Ne csak azért, hogy mások ne lássanak a dolgok mögé, hanem mert jól esik. Két hete volt egy feladat a suliban, egy órán, párban kellett elemeznünk egymást. Egy barátnőmmel voltunk párban, és ő azt mondta, hogy szerinte nem vagyok elég nyitott, nem mutatom ki az érzelmeimet. Nem igazán értettem miért látja így, mert én úgy éreztem, így is többet mondok mint kellene. Elmagyarázta, hogy például meglepte, hogy a szakításom után nem igazán látta rajtam, hogy megviselne, nem beszéltem róla annyit, mint ilyenkor szokás.
Pedig beszéltem én a dolgokról, csak nem sokat. Nem többet, mint amennyit bármiről bármikor szoktam. Úgy gondoltam mindenkinek megvan a maga problémája, minek terheljem még az enyémmel. És ez úgy általában is igaz rám. Engem egyáltalán nem zavar, sőt örülök neki, ha a barátaim hozzám fordulnak, ha tanács vagy segítség, de legalábbis egy váll vagy fül kell. De én nem igazán akarom/merem/szeretném zavarni (?) őket a hülyeségeimmel, mert meg tudom oldani egyedül.
No mindegy. A lényeg az, hogy most eljutottam odáig, hogy megemésztettem mindent amit kellett. (Nem volt egyszerű, mert nagy volt a kés, és forgatták is rendesen.) Itt az ideje új lapot kezdeni, ehhez pedig egy dolog kell: erő.
Úgyhogy ebben a posztban láthattok/láthattatok néhány képet néhány nőről. Olyan képek és olyan nők, amik arra emlékeztetnek, amilyenné válni szeretnék. Boldog és kedves, de önálló és erős nők.
Találkozunk legközelebb!
Köszi, hogy itt voltatok!
xxxx
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.